Ha már veszekedni sem tudunk, nagy a baj
Rémes érzés ráeszmélni, hogy ugyanarra a problémára ugyanazt a monológot mantrázzuk évek óta. Se mi, se a partner nem változik. Az egymásra unás, a rutin, az egykori tűz ellangyosodásának fenyegető réme ott ólálkodik minden párkapcsolat körül, de még ezeknél is kellemetlenebb az a "rutinszituáció", amikor a szinte mindennapos, bármilyen kézzelfogható eredmény nélkül lefolytatott vitákban nemcsak a partnerünkre, de magunkra is alaposan ráununk. A veszekedést kiváltó ok (és itt most nem a napi betevő házsártra kell gondolni, hanem fajsúlyosabb tételekre, mint megcsalások, szenvedélybetegség, otthoni szabályok, ilyenek) morzsányit sem változik, az érvrendszerek is előbb-utóbb körbeérnek - talán csak a hangsúlyok eltolódása, a növekvő cinizmus mutatja a múló időt. Az ezeregyedik másnapos reggelen a "bűnös" esdeklő kutyatekintettel kér, ígér, fogadkozik, a hűtlen lehozza a csillagokat és akár erényövet is csináltat, csak most még egyszer fogadja vissza egyetlen igaz szer