Katharine McPhee - Smink nélkül sápadt átlagcsaj a bájos énekesnő

Katharine McPhee nem minden esetben olyan bombázó, mint a címlapokon, smink nélkül például kifejezetten hétköznapi.



A smink csodákra képes, mint láttuk már több alkalommal, és nincs ez máshogy Katharine McPhee esetében sem.

A 25 éves pop- és R&B-énekesnőt ugyanis nem éppen csúcsformában sikerült megörökítenie egy szemfüles paparazzónak. A leleplező képen pedig jól látszik, hogy smink nélkül McPhee is csak egy átlagember, aki bármikor szembejöhetne velünk az utcán.

A smink tényleg csodákra képes
Arcán a bőr sápadt, és ha csúnyának nem is nevezhetjük, az azért nem vitatható, hogy a sztár ezzel a külsővel nem igazán vonzó, pedig a színpadon vagy a vásznon egészen más a helyzet.

Ha ugyanis sminkesek és stylistok dolgoznak a megjelenésén, a fehér arcú lányból dögös bombázó válik, akinek nehezen tudna bármelyik pasi is ellenállni.

Ezek után nem meglepő, hogy az énekesnőt a People és a Maxim is 2007 legszexisebb {nő}i közé sorolta, az FHM listáján pedig a második helyet érdemelte ki!

Katharine McPhee még csak két éve dolgozik a szórakoztatóiparban, de sokak szerint máris egyike a legreménytelibb feltörekvő tehetségeknek, és minden esélye megvan arra, hogy idővel világsztár váljon belőle.

Második lemeze jövőre jelenik meg
Éppen ezért most már neki is különös gondot kell fordítania arra, hogy minden körülmények között makulátlan legyen a kinézete, hiszen a lesifotósok ebben sem ismernek kegyelmet.

McPhee az American Idol ötödik évadjában keltett nagy feltűnést, amikor szülei és 43 éves férje tanácsára jelentkezett a versenybe, és elénekelte Billy Holliday egyik híres dalát.

2007-ben jelent meg első albuma, amelyből 116 ezret adtak el a megjelenést követő első héten, második, Unbroken című lemeze pedig a tervek szerint jövő januárban kerül a boltok polcaira.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Használati utasítás sértődékenyekhez

A Sugarloaf egykori énekesnője megmutatta bájait! - képekkel

Bőrgomba, körömgomba