Rendezője felmond Fábry Sándornál

Felmondott Fábry Sándor rendezője. A szakmájában az egyik legjobbnak tartott Kovács Gabriella a múlt héten elégelte meg a showman durva beszólásait, és levélben tudatta, nem tűr tovább.

„Ha ráérsz, bekaphatnád a f.szomat!” – tört elő Fábry Sándorból a kultúra az Esti Showder felvételén. A címzett a műsor rendezője, Kovács Gabriella volt. A stábhoz közeli forrásból úgy tudjuk, hogy a műsorvezető nem először beszélt minősíthetetlen stílusban a szakemberrel – más kérdés, hogy nemcsak neki kellett elviselnie a showman trágár kirohanásait, hanem számos kollégájának is. Most azonban betelt a pohár, a rendező levélben jelezte a producernek, hogy elválnak útjaik.

– Kovács Kristóf megkapta a levelem, és arra kért, beszéljünk még a közös jövőnkről, ilyen módon ez ugyanis biztosan nem mehet tovább. Tűrhetetlennek és minősíthetetlennek tartom a viselkedését, ugyanakkor gondolnom kell azokra is, akiknek a megélhetése az én munkámtól is függ. Más módon kell rendezni a dolgokat – mondta a Borsnak Gabriella, a korábbi sérelmeiről azonban nem kívánt nyilatkozni.

A stábból kiszivárgó információk szerint a producer, Kovács Kristóf foggal-körömmel ragaszkodna munkatársához, így állítólag azt is megígérte neki, elbeszélget Fábryval a botrányról, s azért is, hogy ne fordulhassanak elő hasonlóak a jövőben. A showman ugyanis ezúttal még csak bocsánatot sem kért, pedig évekkel ezelőtt legalább annyira futotta tőle.

A Fábry Show producerét, Kovács Kristófot is szerettük volna megszólaltatni, de tegnap elérhetetlennek bizonyult. Fábry Sándort hiába kerestük, lapzártánkig nem vette fel a telefonját.

Bors

Megjegyzések

  1. Fábry Sándor egy született bunkó, én tökön rugtam volna, a köcsög.

    VálaszTörlés
  2. Szia Virág!!
    Igazad van, különben is Fábrynak lejárt az ideje.

    VálaszTörlés
  3. Szegény Fábry.....Humora már nincs, hát elővette a proli modorát. Bizony, valóban lejárt az ideje.

    VálaszTörlés
  4. Az RTL imádja a bunkókat és képes a végsőkig ragaszkodni hozzájuk. (Pl. Gáspár Győző). Miért?????

    VálaszTörlés
  5. Undorító bunkó! Nagyon utálom!!!!!!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Használati utasítás sértődékenyekhez

Krémes méhcsípés

A Sugarloaf egykori énekesnője megmutatta bájait! - képekkel