Alekosz hazudik? Tehetős családból származik?

Kis híján tömegverekedésbe torkolló indulatok forrnak a Való-villában. Laci és Béci is nehezen kezeli az indulatait.

Minden idők legbalhésabb Való Világ-szériája a jelenleg futó. Azok után, hogy az egyik lakót, Zsuzsit kirúgták, mert fizikai agressziót alkalmazott, majd Szandika is majdnem repült, amikor ki akart törni a villából, itt az újabb botrány: Lacinak igen kicsi hiányzott, hogy indulatoskodjon Anikóval, majd ugyanez történt Béci és Alekosz között. Béci olyannyira felidegesítette magát, hogy odahajolt Alekoszhoz és csak hajszál híja volt, hogy nem ment neki. Ahogy Éva fogalmazott találóan: vérben forogtak a szemei, s közben azt hajtogatta, hogy Alekosz egész életében fürdött a jólétben. Alek anyukája szerint ez nem így van. „A fiam nem gazdag ember, szó nincsen róla. S nem bánt senkit, nem akar nekimenni senkinek, másokkal ellentétben” – mondta el a mama.






Kínos helyzetbe került VV Béci, ami akár a kieséséhez is vezethet. Sokan ugyanis bosszút akarnak állni a fiún.

Olivér és Alekosz rajongói kapva-kaptak az alkalmon, és annak ellenére, hogy csalódtak Szandikában, szervezkedni kezdtek az interneten: „megtorolják” Oli kiesését, bosszút állnak Bécin, és a plasztikacicára küldözgetik a szavazatokat. „Ha egy kicsit szeretted Olivért, vagy most Szandikát, akkor egy sms-t megér... Mert az is számít! Maradjon kint Béci” – ilyen és ehhez hasonló bejegyzések árasztották el délelőtt a Facebook közösségi portált.
Nem tudni, hogy Béci rajongótábora, vagy Alekosz, Olivér és Szandika kedvelői vannak-e többen, de tény, hogy így már elég szoros küzdelemre lehet számítani szombat este. Az embereket az sem érdekli, hogy a szőkeség nem szándékozik visszamenni a villába, nekik csak az számít, hogy Béla kint maradjon.
Így könnyen előfordulhat, hogy a fiú a saját csapdájába esik bele, és elátkozza majd a napot, amikor bízott a plasztiklányban.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Használati utasítás sértődékenyekhez

Krémes méhcsípés

A Sugarloaf egykori énekesnője megmutatta bájait! - képekkel