Jajj, ne, már megint karácsony!

Valahogy egyre több olyan emberrel találkozom, aki a háta közepére sem kívánja a Szentestét, meg a kis csengettyűket, a tonnányi bejglit és az ajándékvadászatot. Alap esetben egy szuper elfoglaltság lenne, ha maradna rá elég idő, és nem az utolsó pillanatban rohangálnánk, mint az őrültek, hogy a Krisztikének bizony még csak egy „angolulbeszélős-jégkoris barbit”, szívünk választottjának meg csak egy after shave-t vettünk, még júniusban sutyiban a Duty Free-ben, mert megszagolta, és majd’ elalélt. Igen, eltervezzük mindannyian, hogy idén nem így lesz, már novemberben csitti-fitti csomagolásban, katonás rendben sorakoznak majd a csomagok a gardróbban, aztán megjelennek a hipermarketekben az akciós csokimikulások, és akkor döbbenünk rá: nyakunkon a karácsony, ajándék meg egy szál sem. De nem, hogy ajándék, ötlet sem sok, mert mindent ellőttünk már.

A plázák parkolói tele, a folyosók dugig emberrel, még úgy is, hogy itt a válság, meg az adott bevásárlóközpontba év közben a kutya se jár. Jön a karácsony, nem érdekes, be kell venni minden boltot, ahol van hely! Egyesek a hátukon cipelik a plazmatévét, és büszkén állnak be vele a liftbe, nem törődve a többi ajándékvadásszal, akiket már több ízben lezúztak a 108 cm-s képátlós síkképernyős csodával. Elvileg a szeretet ünnepe jön, vagy mifene, de csak azt kell szeretni, aki kapja majd az ajándékot, a többi vásárló be is szorulhat a liftbe, kit érdekel?! A lényeg, hogy megvan az ajándék. Akciós volt, meg minden, nagy lesz az öröm! Így kell hozzáállni, komolyan? Sajnos sokan teszik ezt, és ezért elcsépelődik, már-már idegesítővé válik az Ünnep, és az ajándékok sem szívből jönnek, hanem muszájból, kényszermegoldásként, pánikból, vagy akció miatt.